Szebenyi Erzsébet, Zsóka nyugdíjas testnevelés tanárnő, aki emellett rengeteg érmes diáktornászt készített fel versenyre és készít fel a mai napig klubjában, a Piruett Közhasznú Sportegyesületnél. Zsóka ilyen komoly szakmai múlttal (és jelennel) akár hátra is dőlhetne, de ehelyett a Fitness Company jógaoktató képzésén tanul. Amellett, hogy folyamatosan frissen tartja tudását, minden új szemszög és megközelítés érdekli, amivel hozzátehet tanítványai sikeréhez.
“Az oktatóképző ötlete akkor fogalmazódott meg bennem, amikor láttam, hogy sokan küzdenek a környezetemben gerinc, csípő és vállízületi problémákkal, csontritkulással. Láttam Ákosnál, hogy a műhelyeken és funkcionális jógán is foglalkozik egy-egy ízület tornájával. Úgy gondoltam, hogy ez megelőzés céljából is nagyon jó és azoknak is, akik javítani szeretnének az életminőségükön, mert már vannak problémáik. Szerettem volna olyan helyen megtanulni ezt, ahol biztos alapokat kapok. Az oktatók, Vadász Ákos és Persoczki Gábor is mindent megtesznek azért, hogy a tudásuk legjavát adják át a tanfolyam résztvevőinek. A megszerzett tudást gyerekeknél és felnőtteknél is alkalmazni fogom. Mindenkinek javaslom: ismerkedjetek meg a funkcionális jógával és a tanfolyamot is csak ajánlani tudom!”
Ha Siófokon vagy a környékén laksz és szeretnéd értő kezekben tudni tornász karrierről álmodó gyereked, keresd Zsókát és a Piruett Közhasznú Egyesületet!