A Balatonman nem egy újabb képregényhős neve, hanem egy jó kis triatlon verseny.
Na de hogy jön ide a triatlon?
Részemről a testmozgással az általános egészség a cél.
Ehhez pedig kell a tartásjavítás, a mozgásminőség finomítgatása és (leegyszerűsítve, összefoglalva) a lelki egyensúly, amikért a jógával tehetsz. Ezen kívül egy kis extra robbanékonyság és gyors erő sem árt, amit nekem a karate segít fejleszteni, amellett, hogy megtanít beleállni abba, amibe bele kell – és persze, ha más módon is, mint a jóga, de az egó megzabolázására is meglehetősen alkalmas…
A testi-lelki kitartásnak, a határaink – és közben önmagunk – megismerésének egy másik változatát képviselik az állóképességi sportok. A viszonylag alacsony intenzitáson nagyon sokáig végzett mozgás pedig megint egy újabb típusú stimulussal készteti fejlődésre a mozgatórendszerünket, a keringésünket.
Így együtt – és persze ésszel végezve – ráadásul remekül kiegészítik, segítik egymást.
Vasárnap egy újabb mérföldkőhöz érkezik a triatlonozásom, gondoljatok rám 🙂 és persze, amennyire lehetséges, ti is mozogjatok változatosan!
De vissza a jógához.
A jóga ezerféleképpen megközelíthető, még akkor is, ha most elsősorban a testmozgás szempontjából vizsgáljuk.
Mint minden az életben, segíthet, de akár hátráltathat is a céljaid elérésében, ha nem a megfelelő módon alkalmazod.
Nagyon szívesen segítek, hogy biztos legyél a dolgodban, hogy neked személy szerint mire van szükséged.
Hiszen a jóga, bár csoportosan gyakoroljuk, valójában egyéni műfaj. Mások a céljaink, máshol tartunk az úton, nyilvánvaló, hogy adaptálnunk kell az igényeinkhez.
Ha online jógázol, írj, kérdezz nyugodtan!
Ha pedig módodban áll, gyere és gyakorolj velünk! Szeretettel várlak az óráimon!