Blog

Légzésműhely és jógatábor

Ezt a hétvégét Felsőörsön töltöttük, hogy elvonuljunk kicsit a nyüzsgésből: jógáztunk, kidumáltuk a légzéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat (és még sok minden mást is), hangfürdőztünk, nagyokat kirándultunk ebben a kitűnő időben, ráadásul isteni vega ételeket kóstoltunk a Belsőörs – Ház lélekkel vendégszeretetét élvezve.

Köszönöm a részvételt, a remek társaságot, a 10 pontos vendéglátást, az élményt! Biztosan csinálunk még ilyet!

“Töltődj fel!” téli elvonulás

Vonulj el velünk egy hosszú hétvégére a világ zaja elől: pihenj, töltődj, regenerálódj!

A modern életmódunk következtében a téli időszak is általában a pörgésről, a nyüzsgésről, a feladatokról szól mind a munkahelyen, mind a családi életünkben. Pedig ez nem is állhatna távolabb a természetes igényünktől: hogy a természettel karöltve visszahúzódjunk, visszavegyünk a tempóból. Hiszen a tél hagyományosan egy alacsonyabb intenzitású, csendesebb időszak volt az emberek életében. Kevesebb a munka kertben, hosszabb a sötét napszak, a szervezetünk ezt a ciklust követi, hiába gyorsult fel körülöttünk a modern világ. Persze senkit sem bíztatok arra, hogy fogja magát és vonuljon ki a civilizációból (dehogy nem), de sokat segíthetünk, ha lehetőséget adunk a szervezetünknek, hogy legalább pár napig a normális ciklusát kövesse.

Ez az elvonulás ráadásul többet kínál, mint egy kis nyugi és feltöltődés: célom, hogy minél több olyan trükkel vértezzelek fel a mindennapokra, amivel enyhítheted a nyüzsgés nem kívánt hatásait. Persze csodák nincsenek, ezek a módszerek sem varázsütésre működnek: kellesz hozzá te is! Kell az elszántásod, hogy márpedig te igenis aktívan teszel a testi-lelki egészségedért!

Ebben szeretnélek segíteni, amire remek alkalom ez a pár nap, hiszen itt jóval több időnk lesz megvitatni a lehetőségeket, mint egy normál órarendi órán.

Szeretettel várlak!

A tábor időpontja: 2023. február 10. péntek – február 12. vasárnap

Helyszín: Belsőörs közösségi tér, szállás, tréning- és rendezvényhelyszín Felsőörsön, gyönyörű erdei környezetben, patakkal a kert végében, ahol garantált a csend és a nyugalom.

A tervezett program:

Péntek
14 órakor találkozó a helyszínen
16 órakor “Érkezz meg” jóga gyakorlás 90 percben
18 órakor közös vacsora
20 órától vezetett relaxáció légzőgyakorlatokkal

Szombat
8 órától “Hogy jól induljon a nap” jóga 90 percben
10 órakor közös reggeli
11 órától “Mozgásmeditáció” sétálós kirándulás
14 órakor közös ebéd
15 órától “Meditáció: az agyad csendes pihenője” előadás
18 órakor közös vacsora
20 órától vezetett relaxáció légzőgyakorlatokkal

Vasárnap
8 órától “Hogy jól induljon a nap” jóga 90 percben
10 órakor közös reggeli, beszélgetés, búcsúzkodás és zárjuk a tábort

A részvételi díj 80.000 Ft, amely tartalmazza az összes gyakorlást, az előadást, a szállást és a gyakorlásokat támogató vegetáriánus étkezéseket.

A tervezett létszám 10-12 fő, az elhelyezés 2-3 fős szobákban történik.

A részvételedet 40.000 Ft átutalásával biztosíthatod.

Ha szeretnél jönni, vagy bármilyen kérdésed felmerül, kérlek küldj egy e-mailt az info@jogatorna.hu e-mail címre!

Szeretettel várlak!

Nyári szünet

Hamarosan nekem is kitör a nyári szünetem, gondoltam időben szólok, hogy a jövő héten még vagyok, de utána két hétre lemegyek a térképről.

Az augusztusi menetrend a következő:

Augusztus 1. hétfő 8:00 Székesfehérvár Tornárium
Augusztus 1. hétfő 17:00 Bakonycsernye Művház
Augusztus 3. szerda 18:00 Székesfehérvár Tornárium
Augusztus 4. csütörtök 8:00 Székesfehérvár Tornárium

NYÁRI SZÜNET

Augusztus 22. hétfő 8:00 Székesfehérvár Tornárium
Augusztus 22. hétfő 17:00 Bakonycsernye Művház
Augusztus 24. szerda 18:00 Székesfehérvár Tornárium
Augusztus 25. csütörtök 8:00 Székesfehérvár Tornárium
Augusztus 27. szombat 8:00 Székesfehérvár Tornárium + Zoom

Kérlek jelentkezz be az órákra, ha jönnél, köszönöm!

A nyári szünet alatt is elérhetőek az online órák.

Ha pedig szabadabban variálható online jóga lehetőségre vágysz, hadd ajánljam figyelmedbe a Facebook-os Jóga Torna Klubot, ahol egy jelképes összegért te válogathatsz a különböző tematikájú videókból.

Ha bármilyen kérdésed felmerül, írj nyugodtan!

Zoom jóga

Februártól újra indul a Zoom jóga!

Szombatonként csatlakozhatsz a reggel 8-as közös gyakorlásunkhoz a Zoom alkalmazáson keresztül.

A részvételi díj egy alkalomra 2000 Ft, az 5 alkalmas bérlet 9000 Ft.

Ha csatlakoznál, vagy kérdésed van, írj és megbeszéljük!

Ui. ne ijedj meg, a videóban csak felmérem a helyet, ígérem az órán lassabban mozgunk 😉

Ismerkedés a jógával 20. rész

A Vörösmarty rádió “Fehérvári beszélgetések” műsorában kalandozunk a jóga világában Sasvári Csilla műsorvezetővel.

Vajon van-e létjogosultsága egy ősi keleti rendszernek a modern nyugati ember világában?

Igyekszünk teljesen hétköznapi nyelven, közérthetően mesélni nem csak a jógáról, hanem mindenről, ami a jóga kapcsán az eszünkbe jut: egészséges mozgásról, alapvető emberi értékekről, stresszoldásról, gyerekjógáról, táplálkozásról…

Célunk, hogy közelebb hozzuk ezt a csodás életmód rendszert mindenkihez, aki újoncként érdeklődik iránta.

Fogadjátok szeretettel!

Kattints ide a folytatásért

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok!

Köszönöm szépen az egész éves megtisztelő figyelmedet!

Békés, boldog Karácsonyt és testi-lelki egészségben gazdag boldog új évet kívánok! Ezen kívül jó (és lehetőleg aktív) pihenést az év végi időszakra – megérdemled és szükséges is a feltöltődés, hogy leülepedjen, ami történt és hogy tisztábban lásd a lehetőségeket a tervezéshez.

Az év utolsó két hetében már csak “jóga-ügyeletet” tartok, ebben a két időpontban várlak szeretettel:

December 22. szerda 18:00 Székesfehérvár Tornárium
December 29. szerda 8:00 Székesfehérvár Tornárium

Nem elírás, a két ünnep közötti szerdán rendhagyó módon reggelre hirdetem meg az órát. Ha tudsz, gyere, szeretettel várlak!

Bármelyik gyakorlás érdekel, kérlek mindenképpen írj, hogy tudjam, kivel számoljak (és kit kell értesítenem, ha bármi fejlemény lenne az órákkal kapcsolatban).

Ezen kívül továbbra is elérhetőek az online órák, ha pedig szabadabban variálható online jóga lehetőségre vágysz, hadd ajánljam figyelmedbe a Facebook-os Jóga Torna Klubot, ahol egy jelképes összegért te válogathatsz a különböző tematikájú videókból.

Minden jókat! 🙏😘

Mozgással a mentális egészségért

A torna segít az izomépítésben, fejleszti a szív- és érrendszert, hatással van az egész fizikumodra, de tudtad, hogy ugyanolyan jót tesz az agyműködésednek is, mint a tested többi részének? A rendszeresen végzett fizikai aktivitásnak kimutatható pozitív pszichés hatásai vannak, sőt, az általános jó közérzet alapja, hogy mozogj.

Hogyan hat a mozgás a lelkedre?

Bonyolult időket élünk. Természeti katasztrófák, fenyegető jövőkép, vírushelyzet… Ömlik a nyomasztás a hírekből, ráadásul ma már a világ távoli tájain történtektől ugyanúgy retteghetünk, mint ami itt, velünk történik. Nem csoda, ha nehezen alszol, ha csak úgy cikáznak az agyadban a baljós gondolatok.

Tudtad, hogy a testmozgás nagyon hatékony szorongáscsökkentő módszer?

Sokféle okból mozoghatsz. Lehet a motivációd a fogyás, az erősödés, vagy valamilyen konkrét sportcél, vagy a derékfájás, a hátfájás elűzése… Mozoghatsz kimondottan a stressz csökkentéséért is. Azért, hogy jobban aludj. Hogy fejleszd a kognitív képességeidet, az “értelmi működésed”.

Kattints ide a folytatásért

Ismerkedés a jógával 19. rész

A Vörösmarty rádió “Fehérvári beszélgetések” műsorában kalandozunk a jóga világában Sasvári Csilla műsorvezetővel.

Vajon van-e létjogosultsága egy ősi keleti rendszernek a modern nyugati ember világában?

Igyekszünk teljesen hétköznapi nyelven, közérthetően mesélni nem csak a jógáról, hanem mindenről, ami a jóga kapcsán az eszünkbe jut: egészséges mozgásról, alapvető emberi értékekről, stresszoldásról, gyerekjógáról, táplálkozásról…

Célunk, hogy közelebb hozzuk ezt a csodás életmód rendszert mindenkihez, aki újoncként érdeklődik iránta.

Fogadjátok szeretettel!

Kattints ide a folytatásért

Év végi menetrend

Közelednek az ünnepek. Az év végi időszakban a következő változások lesznek az órarendben:

Bakonycsernyén tartunk egy kis szünetet decemberben, legközelebb januárban találkozunk! Köszönöm a lelkes részvételt, jó pihenést kívánok!

Bodajkon még két alkalommal, 10-én és 17-én pénteken jógázhatunk együtt idén. Jövőre lesz egy kis áremelés – ha szeretnél még idei áron bérletet venni, ezen a két órán megteheted (illetve természetesen utalással is megoldható a vásárlás).

Úgy tervezem, hogy Székesfehérváron egészen Karácsonyig megtartjuk az órákat, ha ti is benne vagytok! Egyedül a szombatokkal lesz variálás: vasárnap lesz belőlük, a ledolgozós munkanap és a jógaoktatóképző okán. A két ünnep közötti héten nem tartok órákat.

Bármelyik gyakorlás érdekel, kérlek írj, hogy tudjam, kivel számoljak (és kit kell értesítenem, ha bármi fejlemény lenne az órákkal kapcsolatban).

Ezen kívül továbbra is elérhetőek az online órák.

Ha pedig szabadabban variálható online jóga lehetőségre vágysz, hadd ajánljam figyelmedbe a Facebook-os Jóga Torna Klubot, ahol egy jelképes összegért te válogathatsz a különböző tematikájú videókból.

Ha bármilyen kérdésed felmerül, írj nyugodtan!