KÜLÖNLEGES VAGY!
Ha valaha is azt hinnéd, hogy nem vagy valami szerencsés és elbizonytalanodnál a különlegességedet, a nagyszerűségedet illetően, csak gondolj bele ebbe:
“Az olvasó nem csak azért szerencsés, mert emberemlékezetnél is régebb óta nem tér le a megfelelő evolúciós útról, de azért is, mert személyes ősei különlegesen – mondhatni, csodásan – szerencsések voltak. Gondoljon csak bele, hogy 3,8 milliárd éven keresztül, tehát régebb óta, mint amikor a földi hegyek, folyók és óceánok kialakultak, mindkét oldali őse elég vonzó volt ahhoz, hogy párt találjon magának, elég egészséges volt az utód létrehozásához, és a sors vagy a körülmények különös kegyelméből meg is érték azt az életkort, amikor utódot hozhattak létre. Talpraesett ősei egyikét sem lapították szét, ették meg, nem fulladt meg, halt éhhalált, nem futott zátonyra és nem ragadt be sehová, és nem szenvedett más súlyos sérülést sem, ami megakadályozhatta volna, hogy teljesítse küldetését: továbbadni egy icipici örökítő anyagot a megfelelő partnernek a megfelelő pillanatban ahhoz, hogy tovább folytatódjon az öröklött tulajdonságoknak pontosan az az egy lehetséges láncolata, amelynek eredménye – végül, csodálatos módon, de sajnos csak rövid időre – az olvasó.”
Részlet Bill Bryson: Majdnem minden rövid története című könyvéből.
Bő tíz év alatt, mióta megvan, átforgattam párszor, olvasmányos stílusban mesél amúgy száraz, tudományos dolgokról. Ha téged is érdekel, mit mond a tudomány az olyan dolgokról, mint pl. miért sós az óceán, és hogy idővel sósabb lesz-e, vagy kevésbé, és hogy egyáltalán érint-e ez minket; vagy hogy honnan tudja bárki is, hogy mekkora a Föld tömege, milyen régiek a sziklái és valójában mi is van a középpontjában; honnan tudják, mi történik egy atom belsejében… és hogy lehet, hogy a tudósok ezt mind tudják, azt mégsem tudják megmondani, mikor lesz legközelebb földrengés; de még azt sem, legalábbis teljes bizonyossággal, hogy vigyünk-e esernyőt a jövő heti meccsre… akkor szeretettel ajánlom a figyelmedbe ezt a könyvet 🤓📖😉