“A kép a fejemben: roppant erejű forgószél mozog félelmetes sebességgel, de a kellős közepén – a tornádó szemében – béke van, csend és nyugalom.
Vonzó kép arról, ahogy futnod kellene – a végtagjaid a szél; a tüdőd, a szíved a szem.
És valóban. Mióta így kezdtem futni, mióta így lélegzem, vicces pillantásokat kapok a járókelőktől. Normál tempóban futok – oké, talán nem mint egy hurrikán, inkább mint egy szellő – de stressznek se látható, se hallható nyoma nincsen.
Se zihálás, se fújtatás, sem a jól ismert “futóarc”, amikor a szád kissé lóg, nyitva, hogy segítse az orrod a levegőfelvételben. Ehelyett nyugodt, csukott szájú mosoly, és egy erőlködésmentes “heló, hogysmint?” 😊
Régebben percenkénti 30 lélegzetvétellel futottam (három lépésig be, három lépésig ki, 180 lépés/perces ütemnél). Azóta megfeleztem ezt a számot, sőt, sokszor 12 lélegzetvétel is elég sík terepen, vagy lejtőn futva. Ezek a lassabb, hosszabb lélegzetvételek drasztikusan csökkentik a pulzust is – 125 körül mozog, pedig hasonló tempónál a legkisebb domb, szembeszél, vagy akár egy tempósabb dal, amit hallgattam, átlökte a kitűzött 140-en.
A légzésem megváltoztatása megváltoztatta a futásomat is. A kulcs: megtanultam végig az orromon át lélegezni a szám helyett.”
Ez a kis szösszenet landolt a postaládámban, amiben Matt Frazier No Meat Athlete alapító ír az orrlégzéses futás élményéről.
Pont akkor, amikor megkaptam az első visszajelzéseket a legutóbbi Légzésműhelyről:
“A mai futás nagyon jó volt, végig orron keresztül vettük a levegőt, nem is fáradtunk el annyira. Persze van más pozitívum is, csak hirtelen ez volt a legfrenetikusabb.”
“Kipróbáltam orrlégzéssel futni. Kicsit lassabb voltam, viszont végig csukva volt a szám futás közben. Többször be kellett iktatnom a sétát szakaszosan. Így nem tudtam kifulladni. Ez nagy különbség a korábbi szokásos futásomhoz képest mikor kifulladásig hajtottam magam. Szóval hasznosnak és érdekesnek találtam az előadásod!”
A klasszikus jógalégzés szerint az orron át lélegzünk.
Mert hogy az orr légzésre, a száj evésre való. Szóval orron át és hasi, vagy más néven rekeszizomlégzéssel, a teljes tüdőt használva. Lassú, nyugodt, mély (és nem nagy!) lélegzetvételekkel. Puhán, könnyedén, kívülről szinte észrevehetetlenül.
Erre érdemes törekedni egész nap.
Igen, még mozgás, sport közben is, ezzel is csökkentve a testi erőfeszítés okozta stresszt és segítve az oxigén hasznosulását.
Nem állítom, hogy mindig összejön, és van olyan is, amikor az edzés- vagy versenycél speciális légzéstechnikát kíván és átmenetileg felülírja ezt az alapszabályt.
De ha az egészségedért sportolsz, érdemes az orrlégzésnek alárendelni az intenzitást.
Csak lazán, könnyedén, lazítsd az arc bőrét, hm? 😊
Ha érdekel a téma, ízelítőnek olvasd el Matt Frazier bejegyzését a No Meat Athlete weboldalon https://www.nomeatathlete.com/breathing-when-running/ és szeretettel várlak a következő Légzésműhelyen!
