MEGTISZTELTETÉS
Minden esetben megtisztelő és felelősségteljes feladat, ha valaki úgy dönt, hogy az irányításommal gyakorol.
Különösen igaz ez akkor, ha olyanokat irányíthatok, akik a saját választott mozgásformájukban, sportágukban kiemelkedő gyakorlók, mesterek.
Szerencsés vagyok, mert ez a Fitness Company – International School for Fitness and Recreation képzésein rendszeresen megadatik, ahol olyan kiválóságokkal dolgozhattam együtt, mint pl. Likerecz Gyöngyi többszörös világ- és Európa-bajnok, olimpikon súlyemelő; vagy olyan kitűnő utánpótlásnevelőkkel, mint Szebenyi Zsóka tanárnő, aki a jövő tornász bajnokaival foglalkozik; de most sorolhatnám a gyógytornászoktól a testnevelés tanárokon, sportedzőkön keresztül a masszőr specialistákig az összes remek szakembert, akit megismertem.
Most a Pagoda Shibu nyári edzőtáborában (ahol amúgy kis diákként vettem részt) Shihan Budán László megtisztelő felkérésére tarthattam egy rövid átmozgató-nyújtó edzés végi levezetést, hogy ezzel is segítsük a résztvevők sokadik technikai és erősítő edzés utáni regenerációját.
Nem minden nap tart az ember gyakorlást karatésoknak, pláne danos, sőt több danos mestereknek, ráadásul még több danos mesterek figyelő szemei előtt. Mindezt egy olyan táborban, ahol egyébként minden résztvevő bajnok, hiszen aki végigcsinál napi 4 komoly edzést, annak övfokozattól függetlenül le a kalappal!
Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy én is egy kicsit hozzátehettem a táborhoz és (vissza)adhattam valamit ennek a szuper közösségnek! Osu!
Fotók: Oláh Ferenc