Vasárnap reggelente kb. 8:45-kor légzőgyakorlatozunk a székesfehérvári Vörösmarty Rádió hullámhosszán, Sasvári Csilla szíves invitálására.
Mivel talán sosem volt még ennyire időszerű, hogy komolyan vegyük és karban tartsuk, kijavítsuk és megerősítsük a légzésünket, ezt az életünk minőségét hatalmas mértékben befolyásoló tényezőt – ráadásul a visszajelzések alapján működik a dolog rádión keresztül is – a sorozat folytatódik!
Hétről hétre készítek egy-egy kapcsolódó videót, mintegy mellékletként, ha esetleg pusztán a szavak erejével döcögősen sikerülne átadnom, hogy mire is gondolt a költő 🙂 Ráadásul nem csak “videósítom” a rádiós bejátszást, hanem igyekszem egy-két bónusz információval is szolgálni a gyakorlatokhoz.
Fogadjátok szeretettel, alkalmazzátok és persze kérdezzetek nyugodtan, ha úgy!
ELSŐ HÉT
Ez egy igazi “kezdjük az alapoknál” videó: amíg az orron át történő hasi légzés nincs meg, addig fölösleges bármi mással bohóckodni. A videóban szereplő gyakorlatnak is ez a lényege, amihez egyetlen pluszt teszünk hozzá: az elnyújtott kilégzést.
Törekedj rá, hogy a belégzésed normál ütemű maradjon és hogy az elnyújtott kilégzéssel is ugyanannyi levegőt mozgass, mint normál légzéskor, csak lassabban.
Bár maga a gyakorlat tényleg nagyon egyszerű, higgyétek el, mindössze ennyi kis semmiség napi szintű elvégzése is rengeteget segít. Vagyis, alig napi pár perc fókuszált légzéssel elindíthatsz olyan folyamatokat, aminek következtében a szervezeted ellenállóbbá válik, te pedig pihentebbé, energikusabbá, kiegyensúlyozottabbá, kisimultabbá.
Itt meghallgathatod a kapcsolódó rádiós bejelentkezést:
A rádióban elhangzó légzőgyakorlatokat és a hozzájuk kapcsolódó videókat megtalálod összegyűjtve, ha ide kattintasz: http://jogatorna.hu/tag/legzesmuhely-melleklet/