Nyári jóga torna menetrend

Véget ért a tanítás, most már aztán tényleg itt a nyár!

A visszajelzéseitekből tudom, hogy sokan megkezdtétek a nyaralást. Hajrá, utazzatok, pihenjetek, regenerálódjatok és ne felejtsetek el néha nyújtózkodni és egy kicsit mozgolódni közben.

Akár vízparton, akár hegyen-völgyön nyaraltok, nézzetek körül és éljetek a lehetőséggel, ha találtok valami új kipróbálnivalót! Szörf, SUP, vízisí, búvárkodás, görkori, roller, sziklamászás, sárkányrepülés… Ne legyetek szégyenlősök, tessék kicsit “visszamenni gyerekbe”, már ami a kíváncsiságot és a “mindent kipróbálok” attitűdöt illeti – egy kis játékosság jobban feltölt, mint bármilyen láblógatás (persze az is kell).

Ami a nyári Jóga & Torna menetrendet illeti, folyamatosan tájékoztatlak benneteket a fejleményekről!

Ami már biztos, hogy a szerdai Tornáriumos órákat a nyárra összevonjuk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 19:30-as órát csak akkor tartom meg, ha a bejelentkezők száma indokolja, egyébként 18 órakor gyakorolunk együtt mindannyian. Tehát vegyétek komolyan a bejelentkezést, írjatok, ha csak a 19:30-as gyakorlás fér bele azon a héten, én pedig jelzem, hogy mi a szitu.

Karate tábor

Július 3-tól 6-ig karate táborban leszek, ezért azon a héten hétfő kivételével minden órám elmarad.

A Tornáriumos szombati 8-as órát bepótoljuk vasárnap reggel 8-tól (július 6. helyett 7.)

Ez a szombat helyett vasárnap reggel 8:00 a rákövetkező héten is érvényes lehet, mert akkor pedig vizsgáztatok (július 13-án) szombaton reggel… Majd megbeszéljük!

Jóga & Torna a Balaton-parton

Apropó vasárnap reggel: már kérdeztétek, hogy mikortól indul a vasárnap reggeli jóga a Balcsinál – reményeim szerint július második felétől mehet!