“Az ember hol a múltba réved, hol a jövőt firtatja, s közben elfelejt jelen lenni.”
Sokat segít a stressz szinted szabályozásában, ha nem töltesz túl sok időt a múltban történtek feletti sajnálkozással, vagy a jövőt illetően “úristen, hát hová fog ez vezetni?!” üzemmódban.
Az ember az egyetlen élőlény, aki képzelt dolgokon is remekül tud stresszelni, függetlenül attól, hogy azok csak a fejében léteznek (ha csak a túl sok agyalástól nem válnak végül önbeteljesítő jóslattá – de ez egy másik téma). Pedig a testünk ezt ugyanolyan “támadásként” érzékeli, mintha valóban megtörténnének ezek az események.
Érdemes gyakorolni a “jelenben levést”, hiszen az egyik legjobb stresszoldó manőver. Ilyen a légzésfigyelés a gyakorlások alatt; de ilyen az is, amikor például az erdőben sétálva nem azon vekengsz, hogy nincsen térerő, hanem átéled a színeket, illatokat, a pocsolyákról nem is beszélve. Arra figyelsz, ami ott és akkor történik.
Ugyanakkor az “élj a jelenben” természetesen nem azt jelenti, hogy ne tervezz és tilos nosztalgiázni, pláne tanulni a múltban történtekből.
A lényeg, hogy milyen arányban időznek a gondolataid a különböző idősíkokon.
A túl sok “régen minden jobb volt” levertté tesz; a túl sok “mit hoz a jövő” pedig csak a feszültséget növeli, feleslegesen.
Fontos, hogy időről időre számot vessünk a történtekkel és elemezgessük őket, hogy ha egy mód van rá, tanuljunk belőlük és ne fussuk örökké ugyanazokat a köröket (de az sem katasztrófa, ha mégis előfordul: vannak olyan leckék, amiket többször át kell vennünk, hogy megértsük őket).
Tervezni is kell, nyilván, de az élet elég sok ismeretlenes egyenlet ahhoz, hogy ne feszüljünk bele a terveinkbe, mert az improvizációs készségünkre garantáltan szükség lesz. Szóval, legyen egy átgondolt irányvonal, de merj eltérni tőle, ha szükséges.
Az pedig úgyis csak akkor derül ki, amikor a jövőből jelen lesz.
