Jóga méhészeknek (is)

Az “akikre büszkék vagyunk” rovatban már olvashattatok Norbiról, aki nemrég a Facebook-on is írt arról, hogyan talált rá a jógára, illetve konkrétan az én óráimra.

Nem győzöm hangsúlyozni: nagyon szívesen segítek, keress nyugodtan! Viszont kettőn áll a vásár, muszáj, hogy te is akard a változást! Önmagában az, hogy elmondom, hogy mit hogyan kellene, hogy mire figyelj, még nem elég. Ahhoz, hogy működjön, meg is kell csinálnod – és nem egyszer, nem kétszer, hanem rendszeresen.

Köszönöm Norbinak és mindenkinek, aki partner ebben! Hajrá, csak így tovább!

Bemásolom ide Norbi bejegyzését, hátha jól jön egy kis extra motiváció, hátha pont ez adja meg azt a kis lökést, hogy a gondolatokból tett legyen.

Kattints ide a folytatásért

Real Men Do Yoga

Az “Akikre büszkék vagyunk” rovat felélesztéseként hadd mutassam be nektek Norbit, aki már törzstagnak számít a fehérvári órákon.

Felelős emberként nem csak a többi, a testet jobban igénybe vevő mozgásformája mellé választotta az óráimat – regenerálódás, tartás- és mozgásminőség-javítás céljából, illetve, hogy csökkenjen a sérülés kialakulásának esélye – hanem a munkájából, mit munkájából, hivatásából adódóan is.

A méhészkedés, lássuk be, megköveteli az erős, egészséges fizikumot: emelni, cipekedni kell, nem mindig optimális körülmények között. Muszáj karbantartani magunkat, ha el szeretnénk kerülni a húzódásokat, pláne a porckorongsérvet. A stresszoldás pedig minden embernek hasznára válik, pláne, hogy időközben elnök úr is lett 🙂márpedig a nagyobb felelősséggel jár a nagyobb stressz is.
Kattints ide a folytatásért