Nemrég a Székesfehérvári Waldorf Iskolaban jártam, ahol az egészséges mozgásról beszélgettünk az ifjúsággal, majd egy alapos átmozgatással a gyakorlatba is átültettük az elméletet.
Nagyon tetszett az ötlet, hogy ha már egyszer a mozgás szervrendszeréről tanulnak, meghívnak egy “mozgásoktatót”, hogy más, mondhatni gyakorlatiasabb szemszögből is tovább ismerkedjenek a mozgással.
Izgalmas kihívásnak ígérkezett, elsősorban azért, mert gyerekjóga oktatóként – no meg “régóta gyerekként” 
– tudom, hogy másképp kell közelítenem a témához, mint a megszokott felnőtt közegemben. Úgyhogy laza vázlattal és improvizálásra készen, kreatív energiáimat beizzítva érkeztem.
Megbeszéltük, hogy egy óra áll a rendelkezésemre, de odamegyek előbb, hogy mire sorra kerülök, már valamennyire egymásra hangolódjunk a csapattal.
Nem jártam még Waldorf intézményben, hadd írjak kicsit bővebben az élményeimről. Bár némi fogalmam volt róla, hová érkezem, de így is kíváncsi voltam, miben lesz más egy Waldorf suli.
Nagyon tetszett, amit tapasztaltam!
Kezdve a reggeli kerekasztalos(!) “együtt odaéréssel” a közös zenéléssel, szavalással, fogadalommal és beszélgetéssel, amiből áradt, hogy szó sincs csak egy újabb kényszerű protokollról. Tényleg érezni lehetett, ahogy ébredezik a csapat és lassan mindenki odaér fejben is a reggeli hajcihőből. Mire a rögtönzött témafelvetéses beszélgetéshez értünk, mindenki belelendült és olyan jól körüljárták a témát, hogy kb. semmit sem tudtam volna hozzáfűzni. Pedig ismertek, ha kell, bármiről beszélek bármennyit. Sőt, ha nem kell, akkor is 
(ráadásul zenéről volt szó, hajaj…)
Hadd meséljek el egy példát a hozzáállásra. Amikor eljutottunk a tananyag összefoglalásáig, hogy én is tudjam, hol tartanak, a következő kérdés hangzott el: meséld el, neked mi volt a legérdekesebb abban, amit eddig tanultunk! Nem pont ez jut eszembe a felelésről… és senkit sem kellett noszogatni (max egy kicsit), mindenki lelkesen mesélte, hogy neki mi volt a kedvenc része. Mielőtt azt hinnétek, hogy csak a furcsa részletek ragadták meg a figyelmüket, nem! Tök jól összefoglalták azt, amivel amúgy kezdtem volna a bevezetőm. Tudták, amit kell.
A másik sarkalatos pont, legalábbis számomra, hogy vajon egy alternatív suliban mennyire lesznek fegyelmezettek a diákok. Jelentem, az ifjúság mindenütt ugyanolyan – vannak szégyenlősebbek és nagyszájúbbak, komolyabbak és idétlenebbek… ugyanúgy, mint bárhol. Nyilván alkalomadtán meg kell húzni a határokat.
Ami biztos, hogy remekül együtt lehetett dolgozni velük!
Élmény volt, hogy el merik mondani, amit tudnak és meg merik kérdezni, amit nem. Persze nincsenek is letorkollva, ha esetleg nem jól tippelnek és támogató a noszogatás is, ha kicsit fel kell pörgetni őket.
Mielőtt a “nem alternatív” pedagógus ismerőseim megsértődnek, tudom, hogy ez tanár függő is, nem csak intézménytípusé, nem is állítom, hogy ez csak itt lehetséges. Nekem is voltak hasonló mentalitású tanáraim, akik igyekeztek kihozni a maximumot, akármilyen is volt a közeg. Képzeljétek el, milyen jó lehet, ha a közeg is támogató! Itt ezt tapasztaltam és igen látványos volt a dolog. Egyszerűen jó volt a kisugárzása az egésznek, jó érzéssel jöttem el és bármikor szívesen visszamegyek, ha lehetőségem lesz rá.
Köszönöm szépen a meghívást, köszönöm az élményt! Csak így tovább!
